Rendszerint mentem a terembe tanítani, mint ahogy máskor szoktam. Csak hogy nem egyedül, egy apró kis kitérővel.
Ugyanis egy délutánra pótmamává váltam egy nagyon kedves tanítványom számára.
Abigél anyukájának szülőin kellett részt vennie, így nem tudtak volna a táncórára odaérni. Én akkor érzem magam a
legjobban, ha mindenkinek átadhatom amit én tudok, mindenki játszhat óra végén, és mindenki mosolyogva hagyja el az órát, hisz ezért csinálom, ezért tanítok. Így jött az ötlet: „Mi lenne, ha én mennék Abiért a suliba?” Útközbe arra fordultam hát. Úgy gondolom, ilyen bizalom ritkán adatik meg, hogy egy édesanya a legféltettebb kincsét bízza valakire, jelen esetben rám, a tánctanárára.
Aznap együtt sétáltunk el a táncteremhez, végigcsacsogva az utat, egy-egy kakaós csigával a kezünkben. Jót és jól táncoltunk, tanultok tovább a cha-cha-cha-t az alsós csoporttal. Senki sem hiányzott.