Emődi Zoltán

Miből lesz a cserebogár


Soha nem gondoltam, hogy versenytáncos leszek. Annak idején egy lány kedvéért iratkoztam be a tánciskolába, úgy gondoltam, hogy a tánc jó lehetőség lesz arra, hogy megismerjem, ennek már 13 éve. Olyannyira megtetszett a tánc, hogy miután a partnerem abbahagyta, én ott ragadtam. Mondják, hogy nem férfias sport. Bármelyik férfit bevinnék egy másfél órás latin edzésre, hogy csinálja végig. Mind észben, mind testben jelen kell lenni, és akkor még ott a zene és a partner. Teljesen magával ragadt a légkör, az edzések, a klubtársak. Fanatikusan edzettem, hogy fel tudjak nőni a partnerem tudásához, és az edzőm elvárásához. Első versenyünkön második helyezést értünk el, és innentől kezdve nem volt megállás. Latin-táncokból elértük a csúcsosztályt, több bajnokságot, külföldi és hazai versenyt tudhatunk a hátunk mögött. Mellette swingeztünk, hiphop-oztunk, balett és sok más táncműfajt űztünk, de az igazi nagy szerelem a versenytánc maradt.


Emődi Zoltán

A tanítás nem munka, hanem szenvedély


A főiskola után letettük a Semmelweis Egyetemen a sportoktatói, később a sportedzői képesítést, versenytánc szakirányból. Közben pontozóbíróként is elkezdtünk tevékenykedni a Magyar Táncsport Szakszövetségnél. Ezzel egy időben igyekszünk az egyesületünkből a legjobbat kihozni, életünket teljes egészében a tanítás tölti ki. Kicsiket, nagyokat, osztályokat, jegyes párokat. Nem számít, ki keres meg minket, imádjuk amit csinálunk, és hajt a maximalizmus. Bárhol, bármikor táncolunk és szeretnénk ha az érzés mindenkié lenne!

Te elképzeled, én valóra váltom


A célom (és a legnagyobb kihívás is egyben), hogy bárki, bármit a fejébe vesz, vagy csak hall egy zenét és azt mondja ő erre akar táncolni, legyen teljesen kezdő vagy haladó táncos, valóra tudjam váltani az elképzeléseit.

Keress bennünket bizalommal e-mailen, telefonon, vagy akár személyesen.