A tánc okosabbá tesz!

Egy kedves orvos barátomat tanítottam, egy kis angolkeringő, alaplépések, fordulatok, a szokásos kezdések. Eközben hívta fel a figyelmemet, tudom-e, hogy a tánc segít a demencia (öregkori elbutulás) ellen és az Alzheimer-kórra is jótékony hatással van. Utána néztem hát.

A közelmúltban végzett kutatások alapján napvilágot láttak a tánc egészségügyi előnyeit feltáró olyan eredmények, mint például a stressz csökkentése és a megnövekedett szerotonin szint, mely a „jóllétért” felelős.

Mostanában egy újabb előnyéről is hallunk: a rendszeres táncolás, úgy tűnik, okosabbá tesz minket!

Egy jelentős tanulmány bizonyítékok alapján hozzáteszi, hogy az értelem stimulálása arra ösztönzi az emberi agyat, hogy védekezzen az Alzheimer-kór és más demencia (időskori elbutulás) ellen, valahogy úgy, ahogy a testmozgás tartja jó karban a testet. A tánc a kognitív (megismerő) képességeket is javítja minden korosztály esetében.
Talán hallottak a „New England Journal of Medicine” orvosi magazin beszámolójáról, amit “a szabadidős tevékenységek jótékony hatásairól a szellemi képességekre és az öregedésre” témakörében jelentettek meg.

Olyan megismerő tevékenységek közben végezték a vizsgálatokat, mint könyvek olvasása, kedvtelésből történő írás, keresztrejtvények megoldása, kirakós, kártya vagy egyéb játék, beleértve a hangszeren való játékot is. Tanulmányozták a fizikai aktivitással járó tevékenységeket is, mint a tenisz vagy a golf, úszás, kerékpározás, tánc, testmozgás céljából végzett séta és a házimunka.

Az egyik meglepetés az volt, hogy a fizikai tevékenységek közül szinte egyik sem adott bármilyen védelmet a demenciával szemben. Szív-és érrendszeri előnyök természetesen voltak, de a kutatás hangsúlya az elmén volt. Volt egy fontos kivétel: az egyetlen fizikai aktivitás, mely védelmet nyújt a demenciával szemben a gyakori tánc:

Olvasás - 35%-kal csökkentette a demencia kockázatát

Biciklizés és úszás - 0%

Keresztrejtvények fejtése, legalább heti négy alkalommal - 47%

Golfozás - 0%

Rendszeres tánc - 76%.

Ez volt a legnagyszerűbb eredmény a kockázatcsökkentés területén az összes tevékenység közül, beleértve a megismerési és fizikai tevékenységeket egyaránt!

Idézve Dr. Joseph Coyle-t, a Harvard Medical School pszichiáterét, aki egy kísérő kommentárt írt:
"Az agykéreg és a hippocampus, amelyek kritikusak ezeket a tevékenységeket tekintve, olyanok mint egy újraformázható műanyag, és „újrakábelezik” magukat a használattól függően."

Agyunk folyamatosan „újrakábelezi” az idegpályákat, ha szükséges. Ha nem szükséges, akkor pedig nem.

Hát táncra fel! :) Csatlakozzon felnőtt és senior csoportjainkhoz !